The promise of liberation

Ez meg mégis miről beszél? Mi alól akar engem felszabadítani? Nem értem.. És mégis miért akar engem zsarolni azzal a képpel... Ennek semmi értelme..
 - Mégis milyen ostobaságokat beszélsz te itt össze? Még, hogy te akarod felszabadítani Kiyoko-t... Na ne nevettess!
 - Ez nem vicc! Én komolyan gondolom - és felém nyújtotta a kezét.
 - Mégis mit gondolsz te komolyan? Nem tudsz róla semmit... csak zsarolni tudsz... De tudod mit? Ezzel nem érsz el semmit. Csak szívességet teszel nekem, ha nyilvánosságra hozod azt a képet. Legalább többet nem kell megjátszanom magam...
 - És Kiyoko? Rá nem gondolsz? Szerinted mégis mi lesz vele, ha ez a kép megjelenik? Egy csaló és dohányzó ember társaságában... És nehogy azt mondd, hogy így legalább neki se kell majd megjátszania magát. Tévedsz! Ha az apja tudomást szerez erről, elviszi egy másik iskolába... És te soha többé nem láthatod, és nem segíthetsz neki.
 - Miét, te talán tudsz ezen változtatni?
 - Igen, tudok.
 - Mégis hogyan?
 - Egyszerű... csak szépen lassan fel kell fednie a valódi énjét...
 - És ezt mégis hogy gondolod? - kérdezte lenézően Izuru.
 - Például nem kell minden egyes percben mosolyt erőltetnie az arcára... Nem kell feltétel nélkül mindenkivel kedvesnek lennie... Ha ezt megteszi, feltűnik az embereknek, hogy van egy másik Kiyoko, akit még nem ismernek. És meg akarják majd ismerni... és higgy nekem, szeretni fogják - nézett a szemembe - Ha ez megtörténik, és apád még mindig el akar innen vinni, már az egész iskola a te oldaladon fog állni. Így apád már nem tehetne semmit. Ha bezáratná az iskolát, csak maga alatt vágná a fát....
Ezen elgondolkodtam egy pillanatig... Izuru se szólt semmit... Tehát ő is mérlegel.... Vettem egy mély levegőt, majd kiléptem Izuru háta mögül.
 - Rendben van... De mégis hogy akarok mindezt elérni?
 - Egyszerű... ha mellettem lennél, nem lennél annyira feszült, és megmutatkozna a valódi éned...
 - Te most azt akarod, hogy Kiyoko járjon veled? - kérdezte felháborodottan Izuru.
 - Félreértesz. Úgy értem, hogy szünetekben legyen mellettem, mint egy barát...
 - És a diáktanács?
 - Nem vagytok együtt állandóan... Ezenkívül a diáktanácsból sokaknak van barátjuk, akikkel együtt vannak szünetekben vagy együtt ebédelnek.... Nem muszáj neked is mindegyiken ott lenned..
 - De én vagyok a diákelnök...
 - Ahogy a mögötted álló is az - bökött Izuru felé.
Csend lett... Én nem tudtam mit mondani... Ez az ismerten srác pedig csak mélyen a szemembe nézett... Fura érzés fogott el... Életemben most először reménykedtem... Valamiért úgy éreztem, talán működhetne a terve...
Ekkor Izuru szólalt meg halkan...
 - Igaza van.. Így lesz a legjobb... Te végre önmagad lehetsz, és apád se tud ellene mit tenni... De már csak egy kérdés van hátra..
 - Mégis mi? - kérdezte az idegen.
 - Ki vagy te?
 - Igaz is... elfelejtettem bemutatkozni... A nevem Masao... Kiyoko-chan osztálytársa vagyok - küldött felénk egy életvidám mosolyt...

An unexpected surprise

Végig a folyosón, egészen a tanteremig mindenki kedvesen köszöntött engem. Én persze mosolyogva viszonoztam. Beléptem a terembe, ahol csak ugyan ez folytatódott. Szerencsémre a helyem az utolsó sorban volt, és az ablak mellett. Amint elkezdődött az óra, többet nem figyeltek rám, így az ablakon kinézve álmodozhattam egy kicsit. Végre valamelyest önmagam lehetek... ha csak pár percig is... Csengetek, és ismét elözönlöttek a diákok kedvességükkel... Majd újra csengettek, és elmerülhettem álmaim végtelenjében... Eljött az ebédidő... A diáktanács tagjai gyűltek a padom köré.
 - Kiyoko-sama, itt az ideje, hogy elmenjünk ebédelni - mondta az elnökhelyettes.
 - Igazad van, menjünk - álltam fel a padomból.
A lányok kíséretében átvonultunk a háztartástan terembe. A diáktanács másik elnöke (mivel nálunk volt egy lány elnök - én; és egy fiú elnök is) már ott várt minket. Az ebédünket, mint mindig, ismét ő készítette el.
 - Üdvözlöm, Kiyoko-sama, tanácstagok - hajolt meg előttünk - Íme a mai ebéd - mutatott az asztalra.
 - Köszönjük, Izuru-sama - hajoltam meg, majd elfoglaltam helyemet mellette, az asztalfőn.
Igazából ő az egyetlen, aki előtt önmagam lehetek. Mert ő is ugyan úgy elrejti a valódi énjét, mint én. Az iskolában ő is csak egy idol, de valójában egy vérbeli rossz fiú. Sokan nem tudják (mivel egy alapozóval elfedi), hogy van egy tetoválása. Méghozzá a bal felkarján. Valamint dohányzik.... Azonban itt, az iskolában ő is egy példakép. Sportol, jól tanul és kedves mindenkivel. Neki láttunk az ebédnek. Mint mindig, most is hihetetlen gasztronómiai élménnyel gazdagodtunk. Miután befejeztük az evést, Izuru-sama állt fel elsőként az asztaltól.
 - Remélem ízlett a mai menü a hölgyeknek - mosolygott ránk, és elkezdte leszedni a terítéket.
 - Várj, majd én segítek - álltam fel én is - Lányok, ti addig menjetek vissza a termekbe.
 - Ahogy akarja, elnök-asszony - hajoltak meg előttem, majd távoztak.
Megvártam míg elmennek, becsukják az ajtót, és eltelik egy kis idő. Vettem egy mély levegőt, majd hangosan kifújtam. Letöröltem arcomról a hamis mosolyt, és a tányérokért nyúltam. Láttam, hogy Izuru meglazítja nyakkendőjét, és kigombolja az inge felső gombjait.
 - Végre, hogy elmentek - sóhajtotta.
 - Olyan fárasztó ez az egész nap, mint nap...
 - Na ja... Mondd csak, milyen volt a kaja? - mosolygott rám.
Ez a mosolya más volt, mint az előbbi, amit a diáktanács előtt mutatott... Az csak egy mű mosoly volt.. Ez igazi... Csak úgy sugárzott belőle az életenergia..
 - Isteni volt, mint mindig - mosolyogtam rá vissza.
Csendben elpakoltuk a tányérokat és poharakat, majd nekiálltunk elmosogatni. Én mosogattam, ő pedig törölgetett. Jó csapat voltunk mi ketten, így együtt. Sokan azt hitték, hogy egy pár vagyunk... Sok pletyka is keringett erről... De én csak bátyóként tekintek rá... Ő sajnos nem így van ezzel... Már többször is elhívott randira... Amint végeztünk a mosogatással, ő kinyitotta az ablakot, kihajolt rajta, majd rágyújtott. Én ez idő alatt elpakoltam a tányérokat & poharakat. Amint végeztem, odamentem Izuru-hoz, és kikönyököltem mellé az ablakpárkányra. Egymásra néztünk, majd elmosolyodtunk. Ekkor valaki berontott a terembe. Mind a ketten felé fordultunk, s csak ekkor láttuk, hogy az előbb fényképek készített rólunk. A kép eléggé félreérthető volt, ráadásnak Izuru éppen cigizett rajta. A "betörőnk" becsukta maga mögött az ajtót. A falnak támaszkodott, és gúnyos mosollyal figyelt minket.
 - Ha nem akarjátok, hogy nyilvánosságra kerüljön, akkor teljesítenetek kell egy kérésemet...
 - Mégis mit akarsz tőlünk? - lépett elém védelmezőn Izuru.
 - Tőled semmit, ne aggódj. Nekem Kiyoko-val van dolgom... - mondta, és egyenesen rám nézett.
 - Velem? - kérdeztem félszegen - Mégis mit akarsz tőlem?
 - Nem kell félned. Azért jöttem, hogy felszabadítsalak...

The dreams lie

Újabb nap... Újabb színészkedés... Egyre inkább zavar, hogy minden egyes nap meg kell játszanom magam... Már nem fogom sokáig bírni az biztos... Cselédek siettek be a szobámba. Hajlongva sorakoztak ágyam köré.
 - Jó reggelt, hölgyem . köszöntettek kórusban.
 - Jó reggelt - köszöntem nekik, majd vezetőjük felé fordultam - Kérem ismertesse a mai nap programját.
 - Igenis, hölgyem - hajolt meg - Ma, az iskola után édesapjával és néhány vendéggel lesz találkozója. Ezután családi vacsora. A nai zongora és hegedű óra elmarad.
 - Értem. Mégis milyen jellegű lesz a találkozó?
 - Sajnálom, de nem áll módomban tájékoztatni - hajolt meg ismét.
 - Rendben, elmehettek - intettem.
 - De hölgyem... - kezdte az egyik szobalány kétségbeesetten.
 - Semmi de. Azt mondtam elmehettek - keményítettem meg a hangom.
Körbenézett, majd meghajolt, és a többi cseléd kíséretében kisietett. Miután végre elmentek, lelöktem magamról a takarót, nyújtóztam egy nagyot, és kimásztam az ágyból. Belebújtam a papucsomba, majd elindultam a zuhany alá. A vízcseppek kellemes hidege felébresztette a testem. Ahogy í víz végigfolyt a testemen, úgy ébredtem fel. Kimásztam a zuhany alól, magamra vettem a köntösöm, és egy törülközőbe csavartam a hajam. Bementem a gardróbomba, és végignéztem a ruháimon... Elővettem az egyenruhám, egy rózsaszín fehérneműt, egy sötét mintás harisnyát és az ágyamra tettem. Visszamentem a fürdőbe, megszárítottam a hajam, és elkezdtem készülődni. Elkészítettem a sminkem, majd felöltöztem. Visszamentem a gardróbomba, és kiválasztottam egy magassarkú szandált. Miután elkészültem, lementem az étkezőbe, hogy megreggelizzek... A szokásos reggeli fogadott... Angol tea és gyümölcsök... Amint végeztem, indultam az iskolába. Az előszobában egy szobalány ideadta a táskámat, majd a komornyik kinyitotta az ajtót. Odakint várt az autó. A sofőr kinyitotta a kocsiajtót, beszálltam, majd ő is elfoglalta helyét a volán mögött. Elindultunk, én pedig a fülembe raktam a fülhallgatóm, és felhangosítottam a zenét. Kinéztem az balakon... követtem a futó tájat... Elhaladtunk rengeteg ember mellett... Irigyelve figyeltem őket.. Bárcsak én is úgy élhetnék, ahogy ők... Akkor nem kéne megjátszanom magam... Lassítottunk... Megérkeztünk az iskolához. Kivettem a fülhallgatót, és elrejtettem a kocsiban. Megálltunk, a sofőr kiszállt, majd kinyitotta nekem az ajtót.
 - Kiyoko-sama! - kiabálták a lányok, és fiúk, akik észrevettek.
Az egész iskola szinte egy emberként rohant üdvözölni engem... Egy mosolyt erőltettem az arcomra, és mindenkinek visszaintegettem... Nos igen... Ez az egyik büntetésem a hazugságomért.. Az iskola tanulói egyfajta idolként tekintenek rám... Én vagyok az iskola mintapéldája... A megtestesült tisztaság... A nevem miatt kaptam ezt a jelzőt... Igazából az én vágyam az, hogy csak egy legyek a sok tanuló közül, de ez sohasem történhet meg... Mindig is én leszek Kiyoko-sama... Már olyan régóta játszottam ezt a szerepet, hogy már senki se látott az álarcom mögé... Legalábbis én ezt hittem...