El se hiszem… ez a srác annyira más…
más mint én, más, mint Izuru… más mint akárki az ismerőseim közül. Sose
találkoztam még hozzá fogható emberrel. Mellette boldognak és szabadnak éreztem
magam. Nem úgy, mint amikor Izuru-val voltam. Vele mindig ott volt a lehetőség,
hogy bármikor ránk nyithatnak és lelepleződünk vagy bajba kerülünk. Mégis
mellette is boldog voltam… mert ő is ugyan azt a terhet cipelte, amit én. Lelki
társak voltunk. Barátok jóban-rosszban… de tényleg. Viszont Masao… mellette nem
kell magam megjátszanom és nem kell félnem a lebukástól sem. Mellette úgy lehetek önmagam, hogy közben nem
kell rettegnem. Ez pedig hatalmas erőt ad nekem. Beérve a házba a kocsi sietett
elém.
-
Asszonyom, beszélhetnék önnel egy
pillanatra.
-
Természetesen. Mondja csak –
mosolyogtam rá.
-
Az ifjú úr, akivel az imént
hazajött….
-
Igen, mi a gondja vele? – néztem rá
immár kíváncsian.
-
Ne értsen félre, semmi gondom nincs
az ifjú úrral. Csak szeretném asszonyomat figyelmeztetni, hogy óvatosnak kéne
lennie, hogy kiket enged közel magához. NE bízzon meg mindenkiben…
-
Ezt most figyelmeztetésnek szánja?
-
Isten mentsen. Csak nem szeretném,
ha asszonyomnak baja essen. Engedelmével.. – mondta, meghajolt, majd sietve
távozott.
Valamiért nagyon
furcsán viselkedett és úgy érzem, hogy ennek van valamiféle köze ahhoz, amit
Masao mutatott neki… csak tudnám, hogy mi lehetett az… Ma már nem deríthetem
ki, jobb lesz, ha megcsinálom a házi feladatokat és készülök a következő
tesztre. Felmentem a szobámba és nekiláttam a tanulásnak. Mielőtt észbe
kaphattam volna, a könyvek fölött elnyomott az álom. Azt álmodtam, hogy végre
önmagam lehetek, és nem kell semmit színlelnem. És mindezt Masao-nak
köszönhetem. Éppen hozzá siettem, hogy mindent megköszönjek neki. Amikor
megtaláltam éppen háttal állt nekem. Egyik kezem a vállára tettem. Lassan
fordult meg, de amint megpillantottam az arcát, már nem őt láttam, hanem egy
szörnyeteget. Vörös agyarakkal és hatalmas fogakkal. Nekem rontott én pedig nem
tudtam ellene védekezni. Rám támadt és éreztem, hogy meg akar ölni… Sikítva
ébredtem fel álmomból. Verítékben úszva, zihálva tértem magamhoz. Körbenéztem
gyorsan, mert már abban se vagyok biztos, hogy hol is vagyok. AZ ágyamban feküdtem,
azonban fogalma se volt róla, hogyan is kerültem ide. Ekkor egy sóhaj féleség hangja
csapta meg a fülem. A hang irányába fordultam és csak ekkor láttam meg, hogy Izuru
az ágyam melletti fotelban szunyókál… Lassan felálltam az ágyból és odasétáltam
hozzá. Leguggoltam elé, kezem a térdére tettem.
-
Izuru – ráztam meg finoman, hogy felébresszem.
Lassan kinyitotta a szemét
és rám emelte álmos tekintetét. Amint tekintet kitisztult, gyorsan lehajolt hozzám,
szemében aggodalom csillant.
-
Jól vagy?
-
Pe-persze… miért?
-
Amikor megjöttem, a szobalány azt mondta,
hogy elájultál tanulás közben… már vagy 4 órája itt vagyok… aggódtam, hogy mikor
térsz magadhoz…
-
Elájultam? Én azt hittem csak elnyomott
az álom… - néztem rá értetlenül – De ez most mindegy is… miért jöttél?
-
Mert egy kicsit utánanéztem a te Masa-odnak…
és amit kiderítettem róla, nem hiszem, hogy nagyon örülni fogsz neki…